CikkCakk.Com cikkek

Kezdőlap » Oktatás, művészet, kultúra » A Szcientológia elfogadottsága

A Szcientológia elfogadottsága

Az európai bíróságok számtalan esetben megállapították, hogy a Szcientológiát ugyanúgy kell kezelni, mint bármilyen más vallást egész Európában, beleértve a Szcientológiára vonatkozó határozatokat és állásfoglalásokat is.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2007. április 5-én, tagjainak egyhangú döntésével adott ki egy rendkívüli határozatot, amelyben támogatta a Szcientológusok vallásszabadságát, és amely kötelező érvényű azon 46 nemzet számára, amelyek aláírták és ratifikálták az Európa Tanács 1950-ben elfogadott  Egyezmény az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről  (ECHR) című dokumentumot.  Ma Németországban a Szcientológia Egyháznak nyolc központja létezik: Münchenben, Frankfurtban, Düsseldorfban, Hamburgban, Stuttgartban, Hannoverben, Hamburg Eppendorfban, és Berlinben, valamint országszerte több missziója és csoportja van.  A német bíróságok a Szcientológiát már 40 esetben ismerték el jóhiszemű vallásként. 2002 októberében a Szövetségi Munkaügyi Bíróság határozata szerint a Szcientológia Egyházban tevékenykedő munkatársakat idealista és szellemi célok motiválják.  2003. december 12-én a Baden-württembergi Fellebbviteli Közigazgatási Bíróság megállapította, hogy a Stuttgarti Szcientológia Egyház egy vallási szervezet, és ezért a német alkotmány védelme alatt áll. A Bíróság nem találta bizonyítottnak a tartományi kormányzat azon állását, hogy a Szcientológia Egyház kereskedelmi tevékenységet folytatna. A kormányzat ezt követően visszavonta a keresetet és megfizette a perköltséget.   Az Európai Emberi Jogi Bíróság 2007. évi áprilisi határozata és a portugál elismerést követően egy hónappal, 2007 októberében a madridi Spanyol Legfelsőbb Bíróság határozatot hozott, amelyben elismerte a Spanyolországi Szcientológia Egyházat vallási szervezetként. A bíróság alaposan megvizsgálta az Egyház valamennyi okiratát, célkitűzéseit, tevékenységeit, majd egyhangúan úgy döntött, hogy a Spanyolországi Szcientológia Egyház jogosult arra, hogy a spanyol törvények szerint vallási szervezetként bejegyezzék. A Szcientológia az 1960-as évek vége óta van jelen az országban.   Franciaországban, Belgiumhoz és Görögországhoz hasonlóan, a Szcientológia Egyház szervezetei vallási egyesületként működnek, mert ezekben az országokban nem létezik más, hivatalosan elismert státusz az államvallás kivételével. De ez nem gátolja meg a hívőket vallásuk szabad gyakorlásában, és társadalom-jobbító tevékenységeikben. Jó bizonyíték erre Franciaország, ahol a Szcientológia Egyháznak 6 szervezete működik, valamint 4 Missziója és több csoportja.   Számos más Európai Uniós országban, a Szcientológia még a misszionárius szakaszban van vagy még nem alakította meg formális szervezetként, illetve új misszióként még nem kérték vallási nyilvántartásba vételüket. Ez magában foglalja a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát, Lengyelországot, Litvániát, Lettországot, Észtországot és Írországot.  További információ a Szcientológiáról a http://hungarian.bonafidescientology.org/ oldalon olvasható.
Kiadó: Szcientológia Egyház Budapest

Forrás: MTI

Címkék: szcientológia Franciaország Németország

Megjelenés ideje: 2011-12-28 21:14:00

Beküldte: Atanáz

Webdesign service by Sarkis. Outsourcing by FreelanceWebmarket.

Az oldalon a Google Adsense hirdetési rendszer keretében reklámokat jelenítünk meg. A rendszer ezen vagy más webhelyen végzett látogatásokkal kapcsolatos adatokat gyűjt az oldal felhasználóiról azért, hogy ne zavaró, hanem a látogatókat érdeklő reklámok jelenjenek meg az oldalon. Ezen adatok köréről, illetve felhasználási módjáról kérem olvassa el a Google Adatvédelmi irányelveit.