CikkCakk.Com cikkek

Kezdőlap » Utazás, idegenforgalom » Folyamatosan épül, szépül a mezőkövesdi Zsóry fürdő

Folyamatosan épül, szépül a mezőkövesdi Zsóry fürdő

Az utóbbi években látványos fejlődés történt a Zsóry fürdő életében.
Története az 1938-as években kezdődött. Olajat kerestek, de helyette meleg vizű forrás tört fel a fúrás során. Ez Zsóry Lajos mezőkövesdi főszolgabíró birtokán történt, innen kapta a Zsóry nevet.
A fúrásoktól számítva 2 éven belül már elkészült az első 33x18 méteres fürdőmedence. Magas szulfidkén tartalma miatt a kénes vizek csoportjába sorolták 1950-től. 1968-tól gyógyvízzé, 86-ban gyógyfürdővé nyilvánították.
A nagy anyagi ráfordításoknak, átalakításoknak köszönhetően már a 70-es évek közepén , országosan is ismert, színvonalas fürdővé vált. Folyamatosan bővítették: nyitott medence a gyógyfürdőhöz, gyűrű alakú medence komplexum, melynek közepén sport- és hullámmedence van. Később átadásra került egy feszített víztükrű uszoda , melyben, egy hagyományos finn szauna is helyet kapott.
2004-re a Széchenyi terv keretén benyújtott pályázatra kapott 230 millió forintból és a város által ugyanennyi saját erőből egy új gyógymedence, valamint gyógy- és hideg vizes kút építése, a gyógyászati egység felújítása és szolgáltatások bővítése valósult meg. A körmedencébe élményelemeket építettek.
2010-től 1,2 milliárd forintos beruházás keretében Európai Uniós támogatással komplex fejlesztés valósult meg a Zsóry fürdőben. 700 négyzetméteres wellness részleg, 2 gyerekmedence, játszósarok, gyermekmegőrző, az ikermedencék teljes felújítása árnyékolókkal ellátott gyógymedencék, elektronikus beléptető rendszer , öltözők építése, a fedett fürdő rekonstrukciója valósult meg. A wellness részleg szolgáltatásai: finn-, bio- és infra szauna, gőz-, aroma- és só kabin, Kneipp terápiás medence, jégkút, pezsgőfürdő, 6 féle wellness masszázs. Ezen kívül OEP beutalóval gyógy- és frissítő masszázs, vízsugármasszázs (tangentor) gyógyúszás, súly- és kádfürdő, iszappakolás is igénybe vehető.
A Zsóry fürdő egyéb szolgáltatási között a büfé, kávézó, fodrászat, manikűr, pedikűr is megtalálható. Az átadó ünnepségre a Zsóry fürdő 71 éves évfordulója alkalmából került sor.
2012-ben a fürdő köré épült üdülőterületen teljes körű csatornázás történt, majd ennek helyreállítása keretében, minden utca aszfaltburkolatot kapott. Ennek köszönhetően az apartmanok, vendégházak magánszálláshelyek vendégei jó minőségű utakon érhetik el a szálláshelyeket. A kerékpár utat – ami összeköti a fürdőt Mezőkövesddel - közvilágítással látták el és kiszélesítették.
2013-ban újabb 1 milliárd forintos beruházás keretében új fedett élménymedencével, rendezvénytérrel, kalandpark jellegű játszótérrel bővült a mezőkövesdi fürdő és megújult az uszoda is. A kör- és hullámmedence új élményelemekkel bővült, sportpályát építettek és a már meglévő strandröplabda pályát is felújították.
2014 végén szintén 1 milliárdos fejlesztési forrást kapott a Zsóry fürdő. Ebből az uszoda teljes felújítása, új, fedett élménymedence kialakítása valósul meg. A parkosított területet még szebbé varázsolják. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre több vendég választja a szálláshelyeket, vendégházakat, apartmanokat a mezőkövesdi Zsóry fürdő üdülőövezetében.
Aki a Zsóry-fürdőnél szállást keres, annak ajánlom a Kisfa Apartmant, ami a fürdő északi bejáratától megközelíthető gyalogösvényen 5-10 perc alatt.

Címkék: Mezőkövesd Zsóry-fürdő Kisfa Apartman

Megjelenés ideje: 2015-01-26 07:33:59

Beküldte: hstudio

Webdesign service by Sarkis. Outsourcing by FreelanceWebmarket.

Az oldalon a Google Adsense hirdetési rendszer keretében reklámokat jelenítünk meg. A rendszer ezen vagy más webhelyen végzett látogatásokkal kapcsolatos adatokat gyűjt az oldal felhasználóiról azért, hogy ne zavaró, hanem a látogatókat érdeklő reklámok jelenjenek meg az oldalon. Ezen adatok köréről, illetve felhasználási módjáról kérem olvassa el a Google Adatvédelmi irányelveit.