Történelmünk során időről-időre felbukkantak olyan emberek, akik felfedeztek valamit, mellyel életeket menthettek meg, életeket emelhettek fel – felfedezésükért pedig a poklok minden haragja zúdult fejükre. Egyesek bűntudata működésbe lépett, és útjába állt a fejlődésnek.
Két tipikus esetet szeretnék bemutatni.
A sztorit Semmelweis Ignácnál kezdem, de természetesen nem ő volt az első. Semmelweis rájött az úgynevezett gyermekágyi láz okára: az orvosok és az orvostanhallgatók, boncolás után, várandós nőket vizsgáltak, anélkül hogy kezüket fertőtlenítették volna. Egész életében szélmalomharcot vívott az orvos-szakmával, holott csupán annyit kért: tegyék kötelezővé a kézmosást.
Az eredmények őt igazolták, mégis, süket fülekre talált. Sőt, kemény támadások kereszttüzébe került, melyek szakmailag ellehetetlenítették.
1865 nyarán, az akkor 47 éves Semmelweis állítólag hirtelen megőrült. Bécsben tébolydába zárták, ahol is az ápolók agyonverték.
Csupán halála után, mintegy tizenkét évvel kezdték elfogadni felfedezését, és bevezetni a kötelező kézfertőtlenítést a kórházakban.
Maga Semmelweis írta, hogy megérti a szakma tiltakozását a kézmosás ellen. Hiszen, ha kezet mosnak, akkor azzal nem tesznek mást, mint elismerik, hogy (tudatlanul ugyan) ők maguk okozták a gyermekágyi lázat, anyák és gyermekek halálát. Mindez kikezdte volna az orvostudomány tévedhetetlenségi mítoszát, az orvosoknak és az orvostanhallgatóknak fel kellett volna dolgozniuk tetteik következményeit, és el kellett volna számolniuk a halálesetekkel.
Mindezt túlságosan nagy árnak ítélték, a bűntudat a fejlődés útjába állt, és minden maradt a régiben.
Nézzük a következő esetet!
A pszichiátriát 1901-ben tudománnyá nyilvánították, ekkortól indult elképesztő gazdasági diadalútja. 1950-re valóságos iparrá nőtte ki magát: infrastruktúrával, súlyos dollár-milliárdokat kitevő kormánytámogatással, alapítványi támogatásokkal, az egészségbiztosítási rendszer támogatásával, és jelentős gyógyszerbevételekkel. Önként vállalt feladata a mentális zavarok teljes spektrumának gyógyítása volt, mely nemes cél érdekében minden eszközt biztosítottak a számára.
A kutatás bőszen folyt a válaszok után. Patkányokat és szöcskéket tanulmányoztak, évi néhány millió dolláros költségvetéssel, mert ezen állatok tanulási mechanizmusa egy elmélet szerint, megegyezik az emberével.
Mindeközben az alkoholisták, az öngyilkosok, a kisebbrendűségi komplexusoktól szenvedők, a súlyos skizofrének, és a többi katalogizált pszichiátriai (és pszichológiai) eset száma nőtt. Legalább ilyen mértékben nőtt a pszichiátria-ipar bevétele is. A bevétel növekedése tovább növelte a kezelésre szorulók számát. Ez pedig ismét a bevételt növelte. És így tovább.
1950 tavaszán megjelent egy könyv, melyet az egyik amerikai pszichiátriai könyvkiadó adott ki, unalmas borítóval, hátoldalán pszichiátriai könyvek reklámjával.
A könyvet középkorú mérnökember írta, aki saját szakállára végzett kutatásokat az emberi elme tárgyában. E kutatásokat ő maga finanszírozta. Semmilyen támogatást nem kapott sehonnan.
A könyvben egy terápia leírását találta az olvasó. Bárki, aki megértette és alkalmazta a könyvben foglaltakat – legyen bár buszvezető, vízvezeték-szerelő, liftkezelő, bolti eladó, stewardess, közlekedési rendőr, háziasszony, varrónő vagy cserfes gimnazista lány –, az komoly eredményeket tudott elérni a mentális zavarok és betegségek kezelésében. Olyan komoly eredményeket, amelyek ámulattal töltötték el magukat a szakembereket, hiszen azok felülmúlták az ő eredményeiket.
A könyv címe: Dianetika, a mentális egészség modern tudománya. Írója: L. Ron Hubbard. Hubbard úr valamennyi felfedezését, esettanulmányát, több ezer oldalnyi kísérleti feljegyzését, átadta a pszichiátriai szervezeteknek és egyetemeknek.
Mi lett mindennek a következménye? Vállukra emelték, kitüntették, felfedezéseit ellenőrizték vagy bevezették volna? Nem, ezek egyike sem történt. Soha nem látott háború vette kezdetét.
A Dianetikát bemutató könyv bestseller lett, az emberek megvásárolták, elolvasták, a benne leírt terápiát alkalmazták. Még a könyv megjelenésének évében, több ezer olyan csoport alakult az olvasókból, melyek dianetikai terápiát használtak mentális problémák kezelésére.
A mentális egészség területén dolgozó szakemberek súlyos kérdésekkel szembesültek. Mire költöttek évi több milliárd dollárt? Mit csinálnak intézeteikben? Vajon elméleteik igazak?
Hiszen, ha több százezer ember, évtizedek alatt, gyakorlatilag korlátlan anyagi forrásokkal és elképesztő lehetőségekkel megtámogatva, nem tudott olyan kezelési módszert kifejleszteni, amely hatékonyságban vetekedhetne a Dianetika terápiájával, akkor valami már az alapoknál elromlott.
L. Ron Hubbard, akárcsak Semmelweis, tisztában volt mindazon támadások motivációjával, amely felfedezései nyomán a nyakába zúdultak.
Egyesek bűntudata a fejlődés útjába állt.
Nem először.
Nem utoljára.
Címkék: L. Ron Hubbard pszichiátria Dianetika semmelweis ignác bűntudat
Megjelenés ideje: 2011-08-12 22:03:52
Beküldte: Bonifác