CikkCakk.Com cikkek

Kezdőlap » Oktatás, művészet, kultúra » L. Ron Hubbard a 385. pilóta

L. Ron Hubbard a 385. pilóta

 L.Ron Hubbard-ot legtöbben úgy ismerik, mint a Szcientológia vallás, és filozófia létrehozóját.És valóban ez életútjának legnagyobb műve! De élete a Szcientológia megalapítása előtt is kalandoktól, és felfedezésektől volt gazdag.

Írói munkásságát viszonylag sokan ismerik, ma is az egyik legtermékenyebb írónak tartják.Publikációi 1927 és 1941 között 15 millió szót tettek ki. A legtermékenyebb időszaka a 1930-as évek közepe volt, ekkor több mint 200 novellát és regényt írt a western, a detektív, a kalandregények, és a sci-fik témakörében.Munkásságát elismerve 1935-ben megválasszák az Amerikai Írószövetség New-York-i területi elnökének.

Életének egy kevésbé ismert része a hajózáshoz kapcsolódik. Mivel apja a haditengerészetnél szolgált, már ifjú korában erős kapcsolat fűzte a tengerhez. Húszéves korában jó néhány ezer tengeri mérföld áll mögötte, ekkor még csak utasként, de hamarosan megszerezte a kapitányi képesítést is.Az első útja ebben a minőségben 1932-ben volt, ekkor a négyárbocos Doris Hamlin nevű szkúner fedélzetén egy Karib-tengeri expedíciót szervez, és vezet.1941-ben alig harminc évesen megkapja a vitorláshajó kapitányi engedélyt a világ minden óceánjára.

De még ezt megelőzően megismerkedik a repüléssel is, csatlakozik az egyetemi repülős klubhoz.Eleinte vitorlázórepülő pilótaként kezdi, ő lesz az Egyesült Államok 385. vitorlásrepülő pilótája.Rövid idő alatt hihetetlen magabiztosságot, és tapasztalatot szerez ezeknek a könnyű, többnyire fából készült repülőknek a vezetésében. 
Az ilyen motorikus meghajtás nélküli „gépek” irányítása általában nagy kompetenciát igényelt A pilóta csak a szelekre és áramlatokra hagyatkozhatot, nem volt egy olyan gomb aminekmegnyomásával eliszkolhatott a légtér rázósabb területeiről. L.Ron Hubbard itt akkora tapasztalatra tesz szert, hogy később amikor gépi repülésbe kezd, azt minden előzetes gyakorlás nélkül teszi.

Olyannyira elsajátítja ennek a motoros sportnak a fogásait, hogy hamarosan repülős bemutatókon vesz részt, és körutakat tesz a kontinens közép-nyugati területein. Ezeken a bemutatókon gyorsaságával és manővereivel nem csak a közönséget kápráztatja el, hanem pilóta társait. Ezért tőlük a „Villám Hubbard” becenevet kapja.

Mindazokat a technikai felfedezéseket, és újításokat, amik a repülés területén mennek végbe, a Sportpilóta című országos lap hasábjain adja közre. Ugyanebben az újságban saját tapasztalatairól is beszámol, és jó tanácsokkal látja el pilótatársait, hogyan repüljenek kedvezőtlen körülmények esetén.

L.Ron Hubbard-ot ma az amerikai repülés hőskorának pilótájaként tartják számon.

2011 augusztus 15-e a Repülősök Napja, ezen a napon a Wright-fivéreken, Charles Lindbergh-en, és L.Ron Hubbard-on keresztül minden olyan bátor pilóta előtt tisztelgünk, akik gépeikbe ülve igyekeztek a légteret meghódítani, és a repülést minél biztonságosabbá tenni. 

Címkék: szcientológia L.Ron Hubbard repülés hajózás

Megjelenés ideje: 2011-08-16 00:14:46

Beküldte: Atanáz

Webdesign service by Sarkis. Outsourcing by FreelanceWebmarket.

Az oldalon a Google Adsense hirdetési rendszer keretében reklámokat jelenítünk meg. A rendszer ezen vagy más webhelyen végzett látogatásokkal kapcsolatos adatokat gyűjt az oldal felhasználóiról azért, hogy ne zavaró, hanem a látogatókat érdeklő reklámok jelenjenek meg az oldalon. Ezen adatok köréről, illetve felhasználási módjáról kérem olvassa el a Google Adatvédelmi irányelveit.