CikkCakk.Com cikkek

Kezdőlap » Életmód, egészség, szépségápolás » Életjobbító központ nyílt Dél-Afrikában

Életjobbító központ nyílt Dél-Afrikában

Johannesburg, 2010. március 26.
Hagyományos afrikai zene hangjaira nyílt meg a világ legnagyobb Életjobbító Központja március 26-án 1000 egyetemista, művészek, kormányzati vezetők és helybéliek jelenlétében.
A Központ gyakorlatias tanfolyamokat szolgáltat például a kommunikáció és oktatás, konfliktusfeloldás tárgyában. A látogatók megismerkedhetnek azzal is, hogyan vihetnek véghez célokat és miként győzhetik le a munkával kapcsolatos feszültséget.
A különleges vendégszónokok visszatükrözték annak kerületnek a sokféleségét, ahol a központ áll. Eddie Mboweni a Hillbrow Police parancsnoka arról a kapcsolatról beszélt, aminek keretében a tisztviselők és az egyház együttműködnek a kábítószer-ellenes kampányban és az emberi jogok az oktatásban.
Robin Hogarth zenész producer arról beszélt, hogyan segítette őt a Szcientológia abban a munkában, mellyel széles körben ismertté tette Dél-Afrika zenéjét, ideértve az afrikai soult-t, amivel Grammy Díjat nyert 2007-ben és 2008-ban.
Phumzile Zuma, Jacob Zuma elnök lánya, a józan ész morális kódexéről beszélt – arról, hogy Az Út A Boldogsághoz könyv mennyit segít diákoknak, a közösségnek és a világnak: „Elképzelek egy olyan világot, ahol mindenkinek világos, hogy pontosan mi a rossz és mi a jó. Képzelj el egy olyan világot, ahol meg tudod valósítani a céljaidat, amíg magaddal és a körülötted lévőkkel békében vagy. Tudom, hogy azokkal az eszközökkel, amiket a Szcientológia Életjobbító Központ hoz számunkra, ezt el tudjuk érni környezetünkben.”
Setlamorago Thobejane parliamenti képviselő L. Ron Hubbardról és Afrika jövőjéről beszélt: „A Dianetika és a Szcientológia alapítója, L Ron Hubbard, igazi vezető volt. Megértettem, hogy a Dianetika csak az első lépése volt a teljes szellemi szabadsághoz és az ahhoz vezető ösvényen. Elhozta nekünk azokat az eszközöket, melyekkel javítanunk kell az életen, bármi tartson is vissza minket. Figyelemre méltó ember volt, olyan akinek az útja igaznak bizonyult. Azt jövendölte, hogy a következő nagy civilizáció ezen a bolygón Afrika Déli részén jön majd létre.”
A szertartás a szalag hagyományos átvágásával ért véget, s ezzel a Központ hivatalosan is megnyílt.
http://vallas.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=93751

Címkék: szcientológia emberi jog élet Dél-Afrika Johannesburg

Megjelenés ideje: 2010-07-01 07:41:11

Beküldte: Arkeon

Webdesign service by Sarkis. Outsourcing by FreelanceWebmarket.

Az oldalon a Google Adsense hirdetési rendszer keretében reklámokat jelenítünk meg. A rendszer ezen vagy más webhelyen végzett látogatásokkal kapcsolatos adatokat gyűjt az oldal felhasználóiról azért, hogy ne zavaró, hanem a látogatókat érdeklő reklámok jelenjenek meg az oldalon. Ezen adatok köréről, illetve felhasználási módjáról kérem olvassa el a Google Adatvédelmi irányelveit.