CikkCakk.Com cikkek

Kezdőlap » Oktatás, művészet, kultúra » Idealizmus működésben

Idealizmus működésben

Ahogy ezt az oldalt olvasod, öt kontinens milliói próbálnak küzdeni a fennmaradásért, sokan sikertelenül és megfosztva az alapvető emberi jogaiktól.

Tim Bowles életét 2005-ben egy afrikai út változtatta meg.

„Amikor megérkeztem Ghánába, úgy éreztem, hazatértem – meséli. – Tudtam, hogy tennem kell valamit, hogy segítsek.”

Bowles, aki alkotmányjoggal foglalkozott, a nemzetközi Fiatalok az Emberi Jogokért világtúráján segédkezett. Hátborzongató polgárháborúk évtizedei tizedelték meg Afrika egyes részeinek régióit. Az Emberi fejlődés mutatója szerint a 20 legrosszabb ország közül 19 afrikai. A háborúk lerombolták az infrastruktúrát, egész falvakat tettek tönkre a megélhetés lehetőségével együtt. Az eredmény: széleskörű szegénység és betegség.

Bowlest annyira magával ragadta a fiatalok sorsa, és meghatotta az, amin keresztülmentek, hogy a találkozás után úgy döntött, személyesen veszi kezébe az ügyet. Valós változás létrehozása mellett kötelezte el magát, és a következő évben visszatért a kontinensre, hogy egy egyedülálló mozgalmat indítson el. Még 2005-ben találkozott egy maréknyi fiatal emberjogi aktivistáival, akik alig várták, hogy megújulást vihessenek a saját országukba, és most a Fiatalok az Emberi Jogokért zászlói alatt együtt kifejlesztették az Afrikai Emberi Jogok Éllovasai elnevezésű kampányát. A kampány fiatal afrikai férfiak és nők számára biztosítja a szükséges képzést és tapasztalatot ahhoz, hogy az elkövetkező létfontosságú évtizedekben kulcsszerepet tudjanak játszani az igazságos és virágzó társadalmak kialakításában és fenntartásában.

Egy barátságos verseny keretén belül a főiskolai diákok csapatai közönségfelvilágosító kampányokat vezetnek olyan emberjogi visszaélésekkel kapcsolatban, amelyeket az ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából választhatnak ki, mint például az embercsempészet vagy az igazságügyi és kormányon belüli korrupció felfedése. Először vezetési, szervezési és kommunikációs készségeket sajátítanak el – beleértve a szónoklást és az interjúk adását is, – hogy az érveiket hatékonyabban tudják előadni. A kampány során kapcsolatba kerülnek a médiával, különböző ágazatok vezetőivel és a széles közönséggel. A program segít a diákoknak, hogy jelentős szerepet vállaljanak saját nemzetük szociális, politikai és kulturális fellendítésében.
„A rengeteg rendkívül értelmes fiatal, akikkel 2005 óta dolgoztam, eldöntötte, hogy nem esnek bele a gyűlölet csapdájába, amelybe sok elődjük belerokkant” – mondta Bowles.

Az elmúlt hat évben Bowles és azok a vezetők, akik a Fiatalok az Emberi Jogokért programot képviselik – Ghánában, Libériában, Sierra Leonéban – és újabban Togóban és Etiópiában – 150 iskolában közel 700 fiatalt képeztek ki, 300 helyi emberjogi csoportot alakítottak meg, és közel 15 000 fő- és középiskolás diákot oktattak az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáról és a saját felelősségükről, hogy mások is megbecsüljék őket.

1973-ban Bowles ellátogatott Indiába, miután úgy döntött, hogy jogász lesz, és először itt találkozott azoknak a millióknak a helyzetével, akik szegénységben, emberi jogaiktól megfosztva éltek. Alkotmányjogészként tanult és praktizált, hogy szavatolja az alapvető jogokat mindenki és saját egyháza számára is.

„A jogász hivatása sokaknak segít – magyarázza Bowles, –  tudást és készségeket kínál, hogy a szociális állapotokon javítani lehessen, és az arra érdemes ügyeket előre tudja mozdítani.” 
Az Afrikai Emberi Jogok Éllovasai kampány pedig bezárja a kört, és az eredeti célja szerint több millió embernek segít, hogy javítsa életét. Azáltal, hogy ez és a következő generáció képes lesz megérteni a saját jogait és felelősségeit, a kampány békés és virágzó környezetet teremt a gyűlölet által széttépett régiókban.

A Romokból című videóban az afrikai emberjogi vezető, Boersen Hinneh, a Fiatalok az Emberi Jogokért program libériai vezetője ismerteti a mozgalom fő elképzelését: „Arról szól, hogy a fiatalokat megtanítjuk alapvető emberi jogaikra és felelősségeikre. És ez a kulcs – a felelősség. Mivel a fiatalokat ilyen mértékű erőszaknak tették ki, szerintem fontos, hogy megtanulják a jogaikat és a felelősségüket, így ha felnőnek, tudni fogják, hogyan bánjanak embertársaikkal: egyenlően.”

Az 1975 óta szcientológus Bowles úgy fogalmaz, hogy a Szcientológia lehetőséget adott rá neki, hogy elképzelje és kövesse a célját.

„Szert tettem arra a képességre és akaratra, hogy hatalmas kihívásokkal nézzek szembe és hatékonyan kezeljem őket – meséli. – Segített, hogy eltervezzek és véghezvigyek látszólag lehetetlen dolgokat. A Szcientológia, filozófiai alapjaival, eszközeivel és a példáival, amelyeket számos tagja tevékenysége állít inspiráció, támogatás és eszköz arra, hogy betöltsem a szerepem a civilizáció fejlődésében.”

A Szcientológia vallást L. Ron Hubbard író és filozófus hozta létre. Az első Szcientológia szervezetet Los Angelesben alapították 1954-ben, és a vallás úgy elterjedt, hogy mára már 167 országban több mint 10000 szervezetet, missziót és területi csoportot mondhat magáénak több millió taggal.

Címkék: szcientológia vallás emberi jog képesség

Megjelenés ideje: 2012-10-24 17:03:24

Beküldte: F. Krisztina

Webdesign service by Sarkis. Outsourcing by FreelanceWebmarket.

Az oldalon a Google Adsense hirdetési rendszer keretében reklámokat jelenítünk meg. A rendszer ezen vagy más webhelyen végzett látogatásokkal kapcsolatos adatokat gyűjt az oldal felhasználóiról azért, hogy ne zavaró, hanem a látogatókat érdeklő reklámok jelenjenek meg az oldalon. Ezen adatok köréről, illetve felhasználási módjáról kérem olvassa el a Google Adatvédelmi irányelveit.