Bár a holokausztra a társadalom nagy része úgy tekint, mint Hitler és a nácik által kitervelt és végrehajtott szörnyűségekre, az indokoltnál kevésbé ismert az a tény, hogy a „fajtisztaság” és a holokauszt gyökerei jóval korábbra nyúlnak vissza, és kiagyalásuk a náci Németországot megelőző időkhöz köthető. A pszichiátria népirtásban betöltött szerepét mára már a német pszichiáterek társasága is kénytelen volt nyilvánosan elismerni.
Amellett, hogy az ENSZ Közgyűlése január 27-ét nemzetközi holokauszt-emléknappá nyilvánította, az izraeli kormány döntése alapján a varsói gettólázadás kitörésének évfordulója alkalmából minden év áprilisában is megemlékeznek a holokauszt áldozatairól.
Jóval a II. világháború előtt német pszichiáterek hozták létre a „tudományos” magyarázatot az eutanáziára (vagyis a „kegyes halálra”), amely a „faji alsóbbrendűségen” alapult – és amely végül a holokausztban öltött testet. 1905-ben Alfred Ploetz pszichiáter – aki Németországban bevezette az eugenikát, kibővítette annak határait és megalkotta a „fajhigiéné” szót – sógorával, Ernst Rüdin pszichiáterrel megalapították a Német Fajhigiénés Társaságot. 1911-re – két évtizeddel a nácik hatalomra jutása előtt – Rüdin ezt hangoztatta: „Minden nemzet nagy számban hurcolja magával az alsóbbrendűeket, a gyengéket, betegeket és bénákat... A sterilizációval kapcsolatos bölcs törvényhozással arra is képesek lennénk, hogy ésszerűen kivitelezzük a szaporítás legjobb módjait.”
Hitler személyi orvosai, Karl Brandt és Theodor Morell eugenikusok hajtották végre az első, kísérleti „könyörületes gyilkosságokat” „alkalmatlan gyermekeken”, illetve segítettek a pszichiátereknek, hogy kidolgozzák a gyermek-eutanázia program terveit. 1939 októberére megérkeztek az első hivatalos, felnőttekre vonatkozó eutanázia-kérelmek a pszichiátriai intézetekbe, ahol 48 pszichiáter értékelte azokat és döntötte el, hogy kit kell megölni. Az eutanázia-programot azután az elmebetegekről egyre szélesebb körben terjesztették ki a társadalom más, „nem kívánatosnak” ítélt csoportjaira.
1933-ra a német pszichiáterek mintegy 40%-a csatlakozott az SS-hez – nem kényszerítették őket, maguktól csatlakoztak, mert nézeteik hasonlóak voltak. Ernst Rüdin – aki a náci párt első olyan tagja volt, aki 1934-ben elnyerte a párt Becsület Arany Medálját (Goldene Ehrehzeichen), valamint akit Hitler személyesen tüntetett ki a „Fajhigiénia úttörője” címmel – így nyilatkozott: „Csak a Führer által váltak valóra 30 éves álmaink, hogy bevezessük a fajhigiéniát a társadalomba.”
Hihetetlen módon, a több tucat bűnös náci pszichiáter közül csak négyet állítottak törvény elé az 1946-os nürnbergi tárgyalásokon. A legtöbben elkerülték az igazságszolgáltatást, és a háború után sokan közülük visszatértek a pszichiátria gyakorlásához.
Annak ellenére, hogy a pszichiátria holokausztban játszott alapvető szerepe a 20. század második felében szinte minden részletében nyilvánosságra került, a pszichiáter szakma évtizedeken át tagadta ezeket a tényeket. Néhány évvel ezelőtt azonban a Német Pszichiátriai Társaság elnöke, a szakma több évtizedes tagadása után végül kénytelen volt nyilvános nyilatkozatban elismerni a pszichiátria náci Németországban betöltött szerepét, és bocsánatot kért emiatt az áldozatoktól és családjaiktól.
Prof. Frank Schneider, a Német Pszichiátriai, Pszichoterápiás és Ideggyógyászati Társaság elnökének nyilvános nyilatkozata megtekinthető „A rettegés kora” című dokumentumfilmben, amely megnézhető az alábbi linken: http://videa.hu/videok/kreativ/a-retteges-kora-sj9Y9J8oRhNruAwc
-----------------
További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány 06 (1) 342-6355 06 (70) 330-5384 info@cchr.hu www.emberijogok.hu
Címkék: pszichiátria holokauszt EMLÉKNAP
Megjelenés ideje: 2014-04-22 11:35:55
Beküldte: CCHR