Újra és újra gaz módjára nőttem
Hétszázhetven álarcot is magamra vettem
Ásványként haltam, növénnyé lettem,
Növényként pusztultam, állatként születtem,
Állatként is kimúltam, ember lett belőlem.
Ha halállal eltűnök, miért kellene félnem?
Ha legközelebb meghalok
Szárnyakat és tollakat viszek, akár az angyalok.
Ha majd az angyalok fölé szállok,
Amit el sem tudsz képzelni, azzá válok.
(Rumi)
A lélek vándorol életről-életre, így válva az életek vándorává. Előtte megannyi lehetőség, mögötte több ezer leélt élet. Tapasztalásait gyűjtögeti és halad valamilyen cél felé. Közben találkozik ugyanolyan társakkal, mint ő, egy darabig együtt haladnak, együtt keresik a lét értelmét, a létezőt. Majd új világ, új forma, új leszületés. Vajon az idő óceánjában sodródó lelkek csak emberi testben születhetnek le? (Már ez önmagában nézve is egy érdekes kérdés)
Vajon csak a Földre lehet reinkarnálódni? Akkor talán elgondolkodtató az a tény, hogy bolygónk 4,5 milliárd éves, és mint tudjuk a kezdetek-kezdetén, még élet sem volt rajta. Jóval keletkezése után jött létre a felszínén egyáltalán olyan közeg, amiben elkezdődhetett az élet. Ezt az időpontot körülbelül 800 millió évvel ezelőttre teszik. Igaz ma már ez a dátum is kitolódni látszik, és ami még fontos, hogy az ember ezen a bolygón csak jóval később alakult ki. Az előember 1,6 millió éve, a mai ember pedig körülbelül 30 000 évvel ezelőtt jelent meg, ha minden igaz. (Többször is találtak olyan fosziliákat, csontokat, maradványokat, melyek arra engednek következtetni, hogy az ősemberek megjelenése előtt volt már emberi civilizáció a Földön. Fedeztek már fel szénbányászat közben szénbe ágyazott nyakláncot pl.) Nézzük, hogy mit is jelent ez a reinkarnáció szemszögéből?
Hozzávetőleg ennyi ideje reinkarnálódik az egyén emberként a Földön. Természetesen ebbe az időkorlátba is belefér egy-két testet-öltés. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a lélek először ásvány, majd növény és állat képében születik le, mígnem egyszer emberi testben testesül meg, attól függően, hol áll saját fejlődésének skáláján. Ezen a folyamaton minden létezőnek végig kell mennie, mert csak ezek után inkarnálódhat humanoid képében. Ez azonban egy újabb kérdést vet fel. Ahogyan a tudat fejlődött, úgy szerveződött egyre összetettebb létforma, azért hogy megélhesse a létező önmagát, mint ember? Vagy ahogyan a biológiai élet egyre szervezettebb szintre került, a léleknek kellett fejlődnie lépést tartva a természettel? Lehettek ezek egymástól független folyamatok? Egyszóval azért volt biológiai robbanás, hogy mi, mint főemlősök élhessünk, tapasztalhassunk, vagy a tudatszintünk volt az, ami akaratlanul követte a természet fejlődését, változásait?
De mi van vagy lesz ezután? Vége? Ha a Föld megsemmisül, akkor az utazónak annyi? Befejezte ott ahol állt? Addigra mindenkinek sikerül bejárnia az evolúciós ranglétrát és visszatalálni az eredethez? Tételezzük föl, hogy minden optimálisan alakul, akkor ameddig létezik a Föld, addig reinkarnálódhatnánk itt. Ez azt jelenti, hogy mire a Földanyánk élete véget ér, addigra mindenki képessé válik a
megtisztulásra. Akkor csak addig van leszületés, amíg létezik a bolygónk?
Ez a teremtés azon része, mely előre eltervezett, időben meghatározott megalkotónk. Így láthatjuk az utunk végét, még akkor is, ha milliárdnyi évek vannak előttünk, de így legalább nyilvánvaló, kézzelfogható eredményt kapnánk, tudnánk meddig van időnk bejárni, ledolgozni a karmánkat. Mi történne akkor, ha az emberiség figyelmetlen és felelőtlen életmódjából adódóan keletkezne egy ökológiai katasztrófa, akkor mi lenne velünk? Örök kárhozatra, bolyongásra ítéltetnénk? Vagy van más eshetőség is?
A karma, mint egyetemes törvény, mint ok-okozat elve, érvényesülésre törekszik. Jó vagy rossz cselekedeteink hatásának vissza kell térnie hozzánk. De hogyan, mi módon megy ez végbe, ha már nem lesz hely, ahol testet ölthetnénk? Akik nem dolgozzák le addig a karmájukat, azokkal mi lesz? Egyszer csak vége és az ember önnön sorsát. ha nem teljesítette be, akkor eljön számára a végítélet napja? Azok a vándorok, akik nem fejezték be a dolgukat, nem tudták beteljesíteni önnön sorsukat, pokolra kerülnek? Vagy valóban van mindenki számára egy isteni kegyelem, mely akkor lép életbe, ha már Földanyánk nem tud otthonunkként tovább létezni. Segítségével a lélek a purgatóriumba kerül és itt meg kell bánnia bűneit ahhoz, hogy megtisztulva bekerüljön a paradicsomba.
Lehet, hogy az életek vándora számára Földanyánk csak egy állomás a mérhetetlen idő óceánjában, így megannyi földbolygó volt és lesz, mint az indiaiak szerint, akik egy Brahman nevű Istenről beszélnek nekünk. Ő, aki néha megnyilvánuló, néha meg nem nyilvánult, mint az univerzumunk, a „Nagy Bumm” előtt és után. Mikor megnyilvánult, létezik világegyetem, benne naprendszerek bolygók és minden más. Ezt hívják Brahman nappalának. Mikor meg nem nyilvánult, az az éjszakája, amikor nincs világegyetem, minden egy pontban van összezsugorodva. Ez végtelenül hosszú időt magába ölelő periódus, tekintve, hogy ennek az Istennek 100 ilyen nappala és 100 éjszakája van.
Minden megnyilvánuláskor születhet életre alkalmas hely. Ilyen időtartományban nézve, jócskán van ideje a léleknek megtisztulni. Persze csakis akkor, ha ez a feltevés az igaz és nem az, hogy csak a Földön inkarnálódhatunk!
Nánási Andrea Az életek vándora
www.testtudat.eoldal.hu
Címkék: lélek Isten reinkarnáció
Megjelenés ideje: 2011-03-23 07:50:08
Beküldte: Nánási Andrea